Hiányzik Szeged

Nagyon. Vannak periódusok. Ez most megint egy olyan. Még magyar zenét sem vagyok képes hallgatni, mert elszorul a gyomrom. Tudom, hogy most épp István sem ott dolgozik és azt is tudom, hogy a legutolsó dolog volna, amit el szeretnék követni a gyerekem ellen, hogy kivegyem az itthoni remek oviból a barátai mellől. Sőt azt is tudom, hogy nagyon szeretem a munkámat és nem akarok jelenleg máshol dolgozni (erről hamarosan készülök bővebben is írni), ráadásul végre ismét kialakulóban van idehaza a munkán és a családon kívüli életünk is. Mégis, néha úgy elmennék világgá. Pontosabban csak Szegedre. Epekedve gondolok vissza az albérletünk apró, de csodálatosan világosan ablakos konyhájára, az óriási teraszra, a csendes udvarra, a szép környékre, a zöld parkra, a békességre. A minap addig jutottam, hogy elkezdtem állásajánlatokat böngészni a neten. Pedig tudom, hogy sosem pályáznám meg egyiket sem. Mégis arra gondoltam, hogy ha lenne egy csodás lehetőségem ott dolgozni, akkor már megvolna a tökéletes kifogás, hogy önkényesen felfordítsam megint mindannyiunk életét és a nyakunkba vegyük az országutat. Most már épp lecsillapodóban vagyok, maximálisan győzött a realizmusom. De úgy döntöttem, hogy megírom mégis ezt a bejegyzést, mert szemlélteteni szeretnék valamit.

Anno az igazi oka annak, hogy hazaköltöztünk nem volt teljesen egyértelmű. Úgy gondolom, hogy két tényező kombinációját szenvedtük el. A kisebb része az volt, hogy Istvánt elkezdték mindenfelé küldözgetni és a tavalyi full kazahsztáni év tükrében igazán fölösleges lett volna nekünk Pocokkal Szegeden ácsorogni magunkban. A nagyobb indok azonban az volt, hogy én nem találtam munkát. Pocoknak került remek óvoda nagyon közel az otthonunkhoz, óriási zöld udvarral, csodásan szimpatikus óvónénivel, ezért végre dolgozhattam volna, de semmi nem volt kilátásban. Utólag sokat gondolkodtam, hogy talán nem kerestem eléggé. Talán jobban nyomozhattam volna, és többet kellett volna pályázni. Biztosan rajtam múlott, nem tettem meg mindent. Most, hogy nosztalgiából megint átfutottam pár állásportál hirdetéseit, sajnos rá kellett jönnöm, hogy nincs igazam. Valószínűleg most sem találnék tisztességes munkát. Nézd csak, szemelgetek a kínálatból:

• Termékmenedzser, területi képviselő = sz@r ügynöki munka
• Üzletkötő, mentor = dettó
• Manageri és kereskedelmi munka = mi más? – és minden második hirdetés hasonló
• Eladó Nemzeti Dohányboltba = legalább tisztességes munka
• Gép és autószerelő = megtanulhatnék autót szerelni… még jól jöhet!
• Gépkezelő = lásd előbb
• Adminisztrációs munkalehetőség = kezdődik azon “állások” sora, melyeket nem is mertnek a nevükön nevezni, hogy bár legyen olyan, aki ki is nyissa a hirdetést
• 20-25 éves fiatalok jelentkezését várom szegedi munkára = cseppet sem suspekt
• Avon tanácsadói munka = álomkarrier
• Asszisztens-fordító orosz nyelvtudással = damn, pont orosz
• Karrier, kezdőknek is = bele sem merek gondolni milyen MLM
• Szegeden masszőrt keresünk alkalmazottnak = mi másnak?
• Pultos állás = … ebből van vagy ötven
• Információgyűjtés = ez munka?
• Parkettás szakmunkásokat keresek = annak kellett volna menni
• Otthoni munka 100 euró/nap = khaching! 😉
• Krankenschwestern für DE = itt a nagy zsé, látod-é? Csak ez megint nem Szeged.
• Tőzsdei oktatás + hatalmas kereseti lehetőség = wow, miért nem ezzel kezdték?
• Azonnali álláslehetőség! = fussunk!

A sor pedig folytatódik a végtelenségig. Hirdetés van rengeteg, tehát gyakorlatilag nem lehet azt mondani, hogy nincs állás. Ezt a fenti listát azonban sajnos úgy állítottam össze, hogy nem kiválogattam a leggagyibbakat, hogy szórakozzunk, hanem sorban kiírtam őket egy darabig, és csak azt hagytam ki, ami ismétlődött.

Mások is mondják, hogy Szegeden nincs munka. Most már elhiszed? Szomorú, mert így egyre többen fognak elköltözni, és egyre kilátástalanabb lesz talán az egész helyzet. Közben ez a csodás város megérdemelné a pezsgő életet, azt hogy az egyetemisták ott akarjanak és ott tudjanak maradni miután kijárják a 4-5 évet. Volna erre valami megoldás?

Hírdetés