A Hunger Games után elkacagtuk Istvánnal, hogy Pocok visszakerül a fülgyulladása után az oviba, mi pedig majd minden délelőtt mozizunk, mert úgy látszik, most sok remek film van műsoron, mi pedig szabadok vagyunk mint a madár (naná, hogy nem…).
Amikor kerestük a következő áldozatot, kizárásos alapon jutottunk el a The Judge című filmhez, de egyáltalán nem bántuk meg, hogy befizettünk rá. Vagy százszor jobb, mint a HG. Úgy eltelt a jó bő két óra a képernyő előtt, hogy a hátam sem pisszent. Pedig nem volt benne se akció se lövöldözés se igazi nagy szívverés vagy lélegzetelállás. Őszinte történet elrontott családi mindennapokról és a jóvátétel lehetőségéről, mely úgy tűnik, mindig fennáll. Az egyetlen, ami határt szabhat neki, az az idő és az elmúlás. Tanulságos film karrierről, kapcsolatokról, családról, büszkeségről és becsületességről. Ja és ügyvédes. 🙂
Nézd meg, ha teheted és majd írd meg, hogy mit gondoltál utána. Nekem leginkább az maradt meg, hogy sokszor mennyire apró dolgok miatt haragszunk másokra, évekig. A büszkeség nagy úr, pedig az a tény, hogy vesszük a fáradtságot dühösnek lenni azt is bizonyítja, hogy fontos nekünk a másik. Miért nem elég ennyi a béküléshez?
Istvánnak is tetszett amúgy a film, szóval lehet nézetni férjjel, pasival, mert nem szirupos. Vállalom érte a felelősséget.
Eszembe jutott Csaba testvér egy gondolata. Milyen jó dolog, ha az ember nyitott szemmel jár a világban…
“Egy alkalommal fent a Hargitán egy hegyi patak partján sétáltam, és akaratom ellenére néhány ágat, falevelet, törmeléket a patakba vertem. A víz pajkosan felkapta, megforgatta, majd néhány csobbanás után pár méterre szépen a partra rakta, és a maga kristálytisztaságában tovább szaladt célja, a tenger felé. Néztem a csobogó kristálytiszta vizet, és arra gondoltam, vajon milyen lenne az a patak, ha nem tudná letenni a hordalékait, zúgna, mocskos habjaival hömpölyögne, és mindenki messziről elkerülné. Lent a völgyben senki nem oltaná szomját belőle, a vándor nem mosná tisztára az arcát a hűs habokban. Ültem a kis patak partján, nagy alázattal néztem a csobogó mesteremet és elhatároztam, hogy tanulok tőle, a belém hulló sérelmeket, fájdalmakat, szennyet nem viszem, görgetem magammal az úton, hanem szépen létem partjára leteszem, és én tisztán, szépen, célomat keresve szaladok tovább.”
Kölcsönvett Kincsek 