A megígért kiegészítések

Ekkor:

A tegnapi nap híre ugye az volt, hogy Kisti jár!!! Ezt a mutatványát ma is tovább fejlesztette. Ha lábra állítom és mielőtt elengedem a kezét, ügyelek arra, hogy stabilan álljon, akkor boldogan elindul a hívogatón tárt karok felé. Az élet nagy csodája.

Következzenek hát a megígért anekdoták!

Tegnap, amikor az első lépéseket filmeztük, épp könnyektől ragyogott a szemünk a Testvéremmel, hogy nahát sikerült mindkettőnknek a nagy eseményt megörökíteni, ráadásul két szögből. Azért is fontos, mert István ugye ilyenkor nincs itthon, ezen már meg sem lepődik senki. Még mielőtt megnyomhattuk volna az eddig vételeztem gombot, megérkezett Pocok a szobájából nagy sebbel lobbal és fennhangon közölte, hogy ő most bemegy a vécére kakálni. Erre rám néz az Öccskös, s azt mondja nagy röhögve: na ezt a videót se pósztolod te sehová. Nem mintha feltettem volna bárhová, de 5-10 embert biztos tudok, akik első kézből értesültek volna erről az egyedülálló eseményről egy cuki videó keretén belül. Az egész ügy akkora nevetőgörcsöt váltott ki belőlem, hogy még egy óra múlva is fuldokoltam a könnyeimben, amikor eszembe jutott.

Nem baj, Kisti indul újra, kamera készenlétben. Ide is lépdel, oda is lépdel. Közben végez Pocok a fürdőben és szalad, hogy hozzámisjöjjönaKisti!!! No, Kisti, menj a Tesóhoz is. Csak Kisti még botorkál, amikor érkezik, ki kell fogni. Erről nem volt idő felvilágosítást tartani Pocoknak, mert egy pillanat múlva Kisti már zuhant a Nővére tárt karjai… mellé, orral neki a kanapé élének. Lefekvésig nagy piros Rudolf orral virított és a sírást elképzelheted. Cut!!! Itt ért véget a kettes számú videó.

Hamar rájöttem, ha eddig nem tudtam, hogy ahol több a gyerek, ott már a szó klasszikus értelmében semmi sem sikerül tökéletesen, de legalább tényleg sosem unatkozunk és annyit de annyit lehet kacagni.

Hozzászólásod ide írhatod:

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .