Istvánnak a visszaútja is ugyanolyan utolsó percig bizonytalan volt mint az indulása. Az utolsó reggel is még egyszer felhozták, hogy maradnia kellene pár napot pluszban, mert nem úgy alakul a fúrás ahogy kellene, végül csak befejeztek mindent és már útban van hazafelé. Persze, hogy mindig ajándékokkal megpakolva érkezik és a legrövidebb távolléte után is számíthatnak a gyerekek némi meglepire.
Most mégis arra készítgettem Pocokot, hogy Apának nagy valószínűséggel nem lesz ideje vásárolni, és nem biztos, hogy tud neki valami ománi emléket hozni. A nagylányom erre nem szontyolodott el. Azt mondta, hogy ő hisz benne, hogy az apukája csak talál majd neki valami apróságot. A legjobban annak örülne, ha valami különleges helyi kristályfélét kapna. Erről eszembe jutott, hogy mesélte István, hogy az egyik sütisdobozát megtöltötte különleges alakú sivatagi kavicsokkal, bár csak reméli, hogy hazahozhatja, mert állítólag a törvény tiltja, hogy a köveket kivigyék az országból. A terv sikerességében bízva elmeséltem Pocoknak, hogy mivel készül az apja. Hát azt a ragyogó arcot látni kellett volna. Hogy Apa neki igazi sivatagi köveket hoz ajándékba?!?!? Akkor ő azokat kiteszi a polcra és mindenkinek mutogatni fogja és a gyűjteményébe pont beleillenek. Genetika? Külső hatások? Kiből lesz a tudós?
Kölcsönvett Kincsek 