Például az olyan cégektől, mint a Cardlytics, akik hozzáférést nyernek (elvileg anonim módon) a bankolási adatainkhoz. Vagyis tudják (és jó pénzért eladják), hogy mikor mit és hol vásároltam, milyen gyakran fizetek egyes üzletekben és mennyi pénzt hagyok ott egyszerre. Nyilván klassz lenne tudni név szerint, hogy ki mire költi a férje fizetését, de a nagy számok törvénye alapján elég az átlagot ismerni, lehetőleg minél több kritérium szerint csoportosítva. Így aztán a nagy cégek fizetnek azért, hogy kiderüljön például, hogy országon belül hányan és mikor vásárolnak a konkurenciánál illetve hogy a saját fogyasztóik keresik-e a versenytársak termékeit is. Ezek megbízható, reális és aktuális adatok, melyekre remek kampányokat lehet építeni. Nyilván a vevő is profitál abból, ha személyre szabottabb ajánlatokkal bombázzák az üzletek, de azért mindig ott van háttérben az ijesztő gondolat, hogy mekkora információ-nyomot hagyunk magunk után nap mint nap. Sokszor bele sem gondolunk, hogy ezek bizony könnyen hozzáférhető publikus adatok. Ettől még persze (egyelőre) nem fogunk visszatérni a készpénzes fizetésre, mert az mindenféle szempontból sokba kerül.