Felfedeztük, hogy van a teraszunkon csatlakozóaljzat, így az első IKEA-látogatásunk során beszereztünk egy kinti használatra is alkalmas fényfüzért. Megvártuk, ahogy illik, az első adventi vasárnapot, és a teraszunk korlátjára feltekertük majd irtó büszkén bólogattunk, hogy ez bizony nagyon szép, hadd lám mások hogy állnak. S hát ahogy kidugtuk a fejünket hogy végignézzünk az épületünk homlokzatán, meglepődtünk, mert mindenhol hasonló díszítés van a teraszokon, igazából már csak egyedül a miénk volt üres. Roppant nagy megkönnyebbülés, hogy erre gondoltunk, mert másképp azt hitték volna, hogy nem is vagyunk keresztyének, márpedig Oslonak ezen a környékén nemigen laknak bevándorlók. Az emberek hetekig furcsán néztek, senki nem fogadta a köszönésünket egészen addig a pontig, amíg láthatóvá nem váltak az adventi díszeink, vidám rajzaink az ablakokban, azóta előre köszönnek a szomszédok. A norvégok állítólag titokban nacionalisták. Ezt én persze nem tudhatom, mert személyesen továbbra sem ismerek egyet sem.
Akad azonban itt még egy érdekesség. Megpróbáltam fotókkal szemléltetni, de a sötétben a telefonos képek nem tudják igazán visszaadni azt a varázslatot, amelyet az épületek homlokzatán s a város utcáin ilyenkor látni lehet. Először arra gondoltam, hogy létezhet valamilyen írott vagy íratlan egyezmény városi szinten, melyhez nagyon örülök, hogy véletlenül s tudatlanul nekünk is sikerült felzárkózni. Megfigyeltem ugyanis már november utolsó heteiben, hogy bármerre járok, a lakások ablakában és az utcákon megjelenő fények szinte kivétel nélkül meleg tónusú fehérek, melyeknek csodálatosan ünnepi arany hatásuk van. Egy-egy tömbház ettől, bár ablakonként más-más család díszíti, gyönyörűen egységes összképet mutat. Valójában az egész város olyan, mintha egy katalógusból húzták volna elő. Otthon is díszítik az emberek az ablakokat, de ki-ki a saját ízlése szerint s többnyire minden terasz szép és minden ablak ragyog, de cseppet sem ritka, hogy a kék mellett ott a piros s mellette a zöld s ebből minimum kettő különböző ritmus szerint villog, az összkép ilyenkor meglehetősen… vidám. Persze nekem épp az hiányzik. Nálatok mikor kerülnek fel az ünnepi fények a házra?













