Pepperkaker

Azzal szoktunk viccelődni, hogy a pepperkaker annyira szörnyű, hogy szinte ingyen sem kell senkinek. Kiderült ugyanis, hogy januárban 2 koronára (1 lej!) leárazva árulják, az áruházakban pedig óriási piramisokat raknak az eladásra váró akciós dobozokból.

Nem igaz amúgy, hogy rossz lenne a pepperkaker, mert nagyon finom fűszeres íze van, leginkább a spekulatius kekszekhez tudom hasonlítani, de sokkal vékonyabbra nyújtják, emiatt a német édességnél is ropogósabb. Ha nem várja el tőle az ember, hogy mézespogácsa legyen, mint ahogy az ízvilág s a magyar tradíció azt megkívánná, s ráadásul nem kötjük a Karácsonyhoz, hanem azt mondjuk magunkban, hogy hm… finom kekszecske, akkor egészen érdemes megvenni, kivált mikor két koronáért vesztegetik. Ilyen gondolatmenet alapján érkezett haza István is valamelyik nap egy dobozzal, melyet tea mellé ki is bontottunk, de szomorúan láttam, hogy bizony az emberkék nagy része eltörött már. Nyilván sokat rakosgatták őket Karácsony óta, gondoltam. Végül is a lábatlan mézi is finom mézi.

A doboz felén már túl voltunk, mikor napokkal később lekoppant a valóság, melyet az alábbi fotón próbálok szemléltetni.

Nem törött kekszeket ettünk, hanem mindegyik mézinek hiányzik, alapból a bal lába. Utólag nézve ez a dobozon is így került illusztrálásra, így nem zsákbamacska. Ettől még felmerül a kérdés: MIÉRT???

A válasz után guglizva kiderült, hogy nem is létezik válasz. A Bertil Pepperkaken mindig is féllábú volt s a mostani gyártónak már fogalma sincs, hogy eredetileg mi volt ennek az oka. A hagyomány azonban hagyomány s a norvég mézik maradnak sánták a hiányos végtagú emberek világszövetsége pedig nem győzi az esélyegyenlőség hangsúlyozására vonatkozó dicséreteket dobálni a gyártó felé. Milyen boldog is ez a féllábú mézi…

Hírdetés

Egy hozzászólás Új írása

  1. bikmakk szerint:

    Legalább nem kell sokat gondolkozni, hogy hol is kezd a majszolást…:)))))

    Kedvelik 1 személy

Hozzászólásod ide írhatod:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.