Könyvtárak

Ma olvastam a Transindex hajnali hírlevelében, hogy Romániában egyik vidéki könyvtárat a másik után számolják fel, mert amúgy sem látogatta őket senki. Eszembe jutott a két könyvtár-projektünk, melyekre az elmúlt hónapokban adtunk le finanszírozási kérelmet és hirtelen úgy éreztem, hogy talán mégsincs minden veszve.

Persze nem nehéz elképzelni azokat a régi, poros egyszobás könyvtárakat, melyek a kilencvenes évek óta valószínűleg nem bővültek egyetlen valamirevaló kötettel sem és amelyek a könyvek kölcsönzésén túl semmilyen egyéb, 21. századi szolgáltatást nem nyújtanak… naná, hogy nem jár ott egy lélek sem. Az olvasás mindig központi szerepet játszott az életemben, ennek ellenére az általános iskolai könyvtárba én is egyetlen egyszer mentem be, de a lelkesedésem a harmadik sor végére teljesen elhervadt, amikor rájöttem, hogy ezek közül a könyvek közül engem egyik sem érdekel. Ezzel szemben a gyerekeimnek az osloi iskolában minden héten könyvtár-órájuk van, az olvasás pedig kötelező tevékenység. Az iskolai könyvtár nem nagy, de csupa nekik való olvasmánnyal van tömve, Kisti nem győzi hazahordani a gyerekenciklopédiákat az apja nagy örömére.

Szerencsére annak idején minden általános iskolai háziolvasmányt és minden egyebet, amit olvasni szerettem volna, megtaláltam a tágabb család otthoni könyvtárában – bárkinél voltunk látogatóba, azonnal célba vettem a könyvespolcot, hazafelé pedig sosem mentem már üres kézzel. Líceumban aztán muszáj volt beiratkozni az iskolai könyvtárba, de ott meg olyan szörnyű természete volt a pult mögötti kisasszonynak, hogy rendes gyomoridegünk támadt, amikor arra volt dolgunk, le is szoktunk róla hamarjában. Így vándoroltam át a városi könyvtárba, ahonnan továbbra is csak a kötelező, többnyire román nyelvű olvasmányokra volt nagy ritkán szükségem.

Talán tizedikes lehettem, amikor eljutottam egy fizikaverseny debreceni országos döntőjére és ott szerencsém volt betekinteni az egyetemi könyvtárba. Emlékszem, hogy könyvek helyett csupa számítógépet láttam és ettől teljesen tátva maradt a szám. Azóta eltelt húsz év és otthon továbbra is leginkább poros könyvek vannak a könyvtárakban. Se több, se kevesebb.

Az igazi aha-érzést később a kolozsvári egyetemi könyvtárban találtam meg, de ott már nem a könyvek, hanem az online elérhető cikkek felfoghatatlanul gazdag tárházának köszönhetően, melyek remek agytágítóul szolgáltak. Akkor értettem meg először, hogy a könyvtár nem a könyvről, hanem a tudásról szól.

Úgy gondolom, hogy az otthoni könyveim végére sosem fogok már eljutni, mindent meg tudtam szerezni, amit valaha is el akartam olvasni (éljen a Bookline és azon belül is az antikváriumi filléres kincsestár), ezért hosszú szünet után akkor fordultunk ismét a városi könyvtár felé, amikor a Pocok olvasási rohamát már nem győztük könyvespolccal (vajon kitől örökölte?). Azt gondoltam, hogy megér egy próbát a gyerekrészleg, hátha találunk ott is kincseket. Cseppet sem csalódtunk, hiszen a vásárhelyi könyvtár tényleg gazdag és változatos könyvekkel büszkélkedhet és a legfrissebb kiadásokat is be szokták szerezni. Jut eszembe… remélem, hogy a költözésünk előtt mindent visszavittük… juj.

Néhány hónapos osloi tartózkodás után egyszerűen magához vonzott a könyvtár egyik épülete, pedig annyi olvasnivalót hoztunk, hogy a költöztetők csak a fejüket fogták. Amúgy jól is tettük, mert bár angol nyelvű könyvekből végtelen a könyvtár kínálata, magyar kiadványokat hiába keresnénk. A megszorítások miatt nagyon leszűkült a helyi könyvtári szolgáltatások tárháza, de még így is bámulatos hatékonysággal és logisztikai háttérrel működik a Deichman. Ha elkészül a belépőd, akkor a város összes könyvtárát látogathatod, és nagyon sok kirendeltségük van szerte a városban. Bármelyikből elveheted és bármelyikbe visszaviheted a kikölcsönzött könyveket, mert központosított és online rendszert használnak. Ezen kívül az online platformon keresztül nem csak a könyvek között böngészhetsz, hanem ingyenes hozzáférést lehet nyerni több száz online újsághoz, hangoskönyvhöz, zenei albumhoz és filmhez. Gyakorlatilag úgyis megéri tagságot váltani, ha soha egyetlen igazi “poros” könyvet sem kölcsönzöl, hiszen már a digitális felülethez való hozzáférés is aranyat ér. Ezen kívül olyat mesélt egyik pajtásunk anyukája, hogy a pandémiat előtt privát mozitermeket lehetett teljesen ingyen bérelni a könyvtár épületében és ott helyben választhattak hozzá filmet is. Ez ám a családi mozi élmény! Alig várom, hogy ilyesmihez sorba állhassunk. A sok, jobb híján online szervezett, rendezvényről még nem is szóltam, ezek között vannak könyvklubok, barkácsklubok, gyerekelőadások, nyelvklubok… Nem rég írtam egy bejegyzést arról, hogy gyűjtöm azokat az “adóvisszatérítési” módokat, amelyekben megtérülni látszik a helyi adók óriási mértéke. Ez a hihetetlenül gazdag és ingyenes könyvtári szolgáltatás mindenképp ebbe a kategóriába tartozik: újabb kézzel fogható bizonyítéka annak, hogy az emberek visszakapják a befizetett adót átalakított és a jólétet szolgáló formában.

Otthon viszont… úgy tűnik az emberek okulása az utolsó utáni szempont. Egyre gyakrabban előjön az az elmélet, hogy a legfőbb cél a nép minél nagyobb mértékű elsötétítése a mindenkori népámítás megkönnyítése céljából. Ezt a fajta összeesküvés-elméletet vélik látni amögött is, hogy mostanság már szinte minden nyitva tarthat kivéve az iskolákat, sőt újabban még az online tanítás sem prioritás, nyilván jobb az 5 hét vakáció, ráfér a pihenés a szegény gyerekekre, akik már az elmúlt egy kerek évben sem igen okosodtak jelentős mértékben. Utópiának tűnik az, hogy bármelyik községben vagy kisebb városban pénzt és energiát szánjanak arra, hogy közösségi kulturális térré alakítsák a létező könyvtárépületeket, hogy bővítsék a kínálatot és hogy rendszeres kulturális programokat szervezzenek. Mibe kerülne egy helyi könyvklub létrehozása, néha egy-egy előadás? Az elején ezekre igény sem lenne, de az emberek fejlődőképesek, ráadásul csomó mindenről utólag derül ki, hogy jól fogott, de amíg nem volt, szükségünk sem lehetett rá (épp ez a marketing egyik alapelve). Mire lenne vajon szükség ahhoz, hogy elinduljon egy mozgalom? Hogy előre haladjunk s ne visszafelé állandóan? Ha ismersz jól működő helyi könyvtárat, írd meg hozzászólásban, mert a pozitív példákra nagy szükség van, most tán még jobban mint máskor.

Hírdetés