El tudod képzelni azt az AHA-érzést, amikor hónapok után végre rájössz, hogy mi volt az, ami nem hagyta nyugodni a tudatalattidat? A minap villant be a megoldás és nagyon örültem neki, hiszen sokkal nehezebb valaminek a hiányára rájönni mint észrevenni valamit, ami pluszban van.
Vásárhely kicsi város, de még így is ellepik az ún. outdoor (kültéri) reklámok, melyeken többnyire a nagyobb áruházláncok hirdetik az épp aktuális akcióikat. Találkozunk ezekkel az utcán, az épületek falain és a kihelyezett reklámfelületeken. Részei az életünknek, fel sem tűnnek tán addig, amíg egy nagyobb, még zsúfoltabb városba nem vándorlunk. Számomra Budapest tipikusan egy ilyen hely. Bármelyik pillanatban bármelyik irányba tekint az ember, legalább három – de az sem ritka, hogy tizenhárom – utcai plakát néz vissza rá és ezek az esztétikai összhatást porig tudják rombolni. Mintha állandó üvöltés közepette élnénk. Ilyenekre gondolok:
A képet a molino.hu oldalon találtam és azért használom, mert tipikus példát ábrázol: minimum kilenc plakát kivehető rajta, de szerintem ha azon az utcán valóban végigmennénk, az járókelők szemmagasságában valószínűleg még sokkal többet is fel lehetne fedezni.
Minden szabad felületről az akció vagy a politika üvölt rád, de nem is azzal van a baj, hogy reklámoznak vagy hogy mit reklámoznak, mert erről szól a piacgazdaság. Sokkal nagyobb baj, hogy borzasztó-mód rondítják a városképet. Egy nagy tarka-barka csiricsáré gettóvá alacsonyítják a legszebb környéket is a reklámtáblák. Minden logikát mellőzve, válogatás nélkül kerülhet egymás mellé bármilyen üzenet. A fenti épületfronton is látszik, hogy van nagy méretű reklám mellett kisebb és még kisebb. Össze-vissza, igénytelen módon függesztik ki őket.
Osloban nincsenek utcai reklámok máshol csak a tömegközlekedési megállókban. Egész nagy tűzfalak merednek vissza az emberre szürkén és a marketingesek nem fogják a fejüket az elszalasztott lehetőségek láttán, vagy ha igen, akkor sem tehetnek semmit. Nincsenek extra drága exkluzív óriásplakátok sem. A legtöbb amit tehetnek a márkák, hogy egy egész metrómegállót felöltöztetnek a reklámjukba, ezt tette például decemberben a Pepsi a Nationaltheatret-nél.

Azt hiszem úgy jöttem rá végül is a reklámok hiányára, hogy a szokásos útvonalon baktatván elcsodálkoztam azon, hogy mennyire szép is ennek a városnak az összképe. Minden milyen rendezett és harmonikus. Aztán azon kezdtem el gondolkodni, hogy vajon mihez képest lett ennyire szembetűnő számomra ez a rend és végül is akkor jutott eszembe, hogy nini egy üres fal és sehol egy reklám (annál több helyen virít viszont street art a falakon különböző, igen érdekes stílusokban).
Nem tudom a pontos okát a jelenségnek, de ha marketing szempontból közelítjük meg a dolgot, akkor mindenképp figyelembe érdemes venni azt, hogy Norvégiában a fogyasztói magatartás kissé specifikus, a norvégok ugyanis híresek a márkahűségükről. Egyesek szerint amit egy norvég ember a gyerekkorában nem próbált ki, azt soha nem fogja megvenni és hiába jönnek az alternatívák ezer reklámmal, teljesen hidegen hagyják őket. Szinte mindenből megvan a helyi, norvég változat, és mindenki azt veszi. Ebből kifolyólag jó eséllyel hiába is lenne tele a város akciós csoki vagy mosószer reklámmal, mert senki nem vásárolna csak azért Milkát, mert olsóbb mint a Freia, hiszen pontosan tudják, hogy ez utóbbi finomabb. Ha pedig csak magas minőségű termékeket lehet kapni, akkor az árverseny jelentősége csökken. Az eredmény a harmonikus összhangban díszelgő környezet, melynek esztétikai előnyei mindannyiunk számára élvezhetőek.
u.i. Ha tudod a pontos okát annak, hogy miért nincs Oslo minden négyzetmétere teleplakátolva kültéri reklámokkal, kérlek oszd meg velünk hozzászólásban! 🙂
2 hozzászólás Új írása