Pár napja óriási közfelháborodás kerekedett az egyik otthoni városi csoportban abból, hogy valaki szóvá tette, hogy a fiatalok késő estig ücsörögnek a kisgyerekeknek szánt játszótereken, de még ha csak ücsörögnének… hanem hangoskodnak, szemetelnek és a legrosszabb: rongálják a játékokat, összetörnek hintát, csúszdát. Ez igaz, magam is többször tanúja voltam sajnos ennek a jelenségnek és kisgyerekes szülői perspektívából nézve ronda dolog nagyon. Persze nem kellett sokáig várni, a tini gyerekek szülei is megszólaltak, személyes sértésnek vették az észrevételt és dühösen kijelentették, hogy akit az ilyesmi zavar, az nem is volt tán tizenéves soha életében.
Elgondolkodtam, hogy vajon annak idején mi hol is lógtunk… rég volt, homályosodnak az emlékek, de arra konkrétan emlékszem, hogy nem a játszótereken (ennek a konkrét objektív oka, hogy húsz évvel ezelőtt nem voltak még a városunkban ilyen szépen kialakított parkok) és az is biztos, hogy nem szemeteltünk, de nem azért, mert rendkívül jó gyerekek voltunk, hanem mert úgy tanítottak otthon a szüleink. Sokat magoztunk mi is, de a markunkban kuporgattuk az undi nyálas héjakat és mikor már nem fért, akkor megkerestük vele a kukát. Mivel nem volt lépten-nyomon szemetes sem, sokszor egy megbízott vitte el a markában összegyűjtött három másik barát undi nyálas héját. S akkor mi? Szóval nem garázdálkodtunk, pedig kütyük és internet híján bizonyára sokkal több időt töltöttünk a szabadban mint a mai fiatalok.
Érkezett ezen felül még egy felháborodott érv a szülők részéről: ha nem a játszótereken, akkor mégis hol gyülekezhetnének a fiatalok? Tényleg, hol is? Mutatom!
A képen egy teljesen normális hétköznapi, napsütéses délután látható az osloi Frogner parkban. Már rég meg akartam osztani veled ezt a képet, mert bámulatos számomra, hogy itt mekkora kultúrája van a fűben-ülésnek. Mivel minden nap kétszer átszelem ezt a parkot, láttam már óvodai és iskolai csoportokat, szülinapi bulit, leánybúcsút, ballagást, bringás találkozót, randit, vizipipázós párt kisbabával… se vége se hossza nincs a tevékenységeknek, melyeket a norvégok a fűben ülve végeznek. Abszolút hétköznapi dolog, hogy barátok a parkban találkozzanak és erről akkor sem mondtak le, amikor még tartani kellett a kötelező 2 méteres távolságot a szabadban is, egyszerűen csak mindenki vitte a maga pokrócát és úgy ültek körben, hogy betartották az előírásokat. Beszéltük is Istvánnal, hogy otthon soha az életben nem jutna eszünkbe csak úgy letelepedni a parkban a fűbe egy plédre – életkortól függetlenül -, ez nagyon idegen tevékenység lenne, meg is bámulnának az arra járók. Vajon mi ennek az oka? Emlékszem, hogy 25 évvel ezelőtt még sokszor vittük le mi is a plédet a blokk elé és azon amerikaiheteseztünk és nutesuparafrateztunk. Milyen egyszerű, környezetbarát megoldás lenne ez az otthoni fiatalok számára is, ha ismét divatba tudna jönni a pokróc. Nem kellene hozzá más, csak egy talpalatnyi karbantartott, kutyagumimentes zöld terület. Vajon van ilyen a városban?
Kölcsönvett Kincsek 