Úgy tartogattuk ezt a múzeumot, mint egy várhatóan nagy élményt, melyet nem lehet ám csak úgy elkótyavetyélni bármelyik mezei hétköznapon. Nem véletlen tehát, hogy tökéletes Apák-napi programnak tűnt, kivált a mostani szörnyen vizes, a 18 fokával cseppet sem nyárra emlékeztető időjárási viszonyok között. Eddig csupa jót hallottunk a Technikai Múzeumról és a vélemények alapján úgy képzeltük, hogy egyfajta Csodák Palotáját fogunk meglátogatni, melyre a vasárnapi korai ebéd utáni 4 órányi nyitvatartási idő nyilván nem is lesz elég. Elég volt. A hatórai zárás előtt még egy komótos kávézás/fagyizás és egy alaposan ráérős ajándékbolt-látogatás is bőven belefért.
A múzeum könnyedén megközelíthető az 54-es busszal, amelyre felülhetünk a központban, például a Nationaltheatret megállóban, és amelynek a végállomása 3 percnyi sétára van a bejárattól. Ez a busz gyakran, még hétvégén is 6 percenként közlekedik, de az út elég hosszú, jó fél órát rá kell számolni. A Majorstuentől a 25-ös busszal is ugyanoda jutunk, valamivel rövidebb úton, de ennek a menetrendjét érdemes előre megnézni.
A kiállítás 3 szinten tekinthető meg. Mindjárt a bejáratnál óriási működő vízimalomkerék látványa adja meg a múzeum alaphangulatát.
Az alsó szinten találtuk az interaktívabb részét a kiállításnak. Covid ellenére sokmindent ki lehetett próbálni, ugyanakkor covid miatt csomó érdekességet lezártak, ezért maradt egy kis hiányérzetünk. Volt némi Csodák Palotája falshback-ünk, mert akadt olyan kísérlet, melyet már ott is ki tudtunk próbálni (például a tükörben repülő gyerek, a levegőagyú vagy a golyók különböző gyorsulási útvonala), de volt persze jónéhány olyan izgalmas elem, amivel új dolgokat tudtunk kipróbálni (például a bináris írómasina, a hőkamera vagy a szépiaterem). Nagyon hiányzott viszont az, hogy az egyes dolgok mellé semmilyen leírást nem mellékletek s bár ha ki is írták volna norvégul, azzal még nem lettünk volna kisegítve, mégis egyetértettünk abban, hogy a CsoPában épp az a legjobb, hogy minden kísérletnek elolvasható a fizikai háttere, így a klassz látványon felül tanulni is lehet belőle. Ennél a múzeumnál még használati útmutatót sem adnak, nemhogy magyarázatot ezért végül is mindenki saját belátása szerint nyomogat össze-vissza mindenfélét. A kedvencem az óriási periódusos rendszer volt, melynek minden eleméből belecsempésztek az ablakok mögé egy-egy mintát. Azt hiszem innen kellene kiindulnia minden kémia-tanításnak. Mostanig fogalmam sem volt, hogy néz ki például a lítium, pedig jó eséllyel rátesszük a családunk jövőjét (majd mesélek).
A kiállítás egy részét a környezetvédelemnek szentelik, és olyan érdekességeket lehet megnézni, mint hogy miképpen lehet feltölteni egy háztartást megújuló energiával és hogy ezt az energiát mire is használjuk pontosan, vagy hogy milyen arányban használják a háztartások a különböző fajta energiaforrásokat. Még egy vagány csapat-próbára is be lehetett nevezni, amikor négyen, stafétában próbáltuk lámpák és tükrök segítségével minél gyorsabban keringetni a fejünk fölött lévő napelemes miniszateliteket. Nagy móka!
Családunk számára a legérdekesebb nyilván a kőolaj-részleg volt, ahol megnézhettük a fúrómérnök űrhajóba illó kormányzószékét (covid miatt nem lehetett beleülni sajnos), és István el tudta magyarázni egy igazi fúrófejen azt, hogy miképpen működik valójában a szakmája csínja-bínja a gyakorlatban. Külön teremben van egy kiállítás, melyben a leghétköznapibbtól kiindulva egészen furcsa tárgyakat is láthatunk, melyek közös vonása, hogy mind kőolajból készülnek. A tárlat pontosan megmutatja, hogy erre az erőforrásra akkor is nagy szükség lesz, amikor senki nem jár már hagyományos benzines kocsikkal. Közben egy interaktív kalkulátor segítségével kiszámolható például az is, hogy a kőolaj mindenkori árfolyamának függvényében hogyan változik az egyes hétköznapi közhasználatú dolgok piaci ára.
A következő emelet a járművek rajongói számára igazi kincsesbánya. Biciklik, motorok, autók hosszú sora tekinthető meg, melyek az elmúlt század széles skálájának a gyűjteményéből valók. Ezen kívül kiállítottak több repülőt, az első osloi villamost és egy igazi gőzmozdonyt, melynek az érdekessége, hogy az oldala keresztmetszet-szelvény formájában betekintést nyújt az egyes működési elemekbe. Ilyet eddig csak rajzon láttunk. A járművek nagy része azonban úgy tűnik, hogy különösebb restaurációs munkálat nélkül került kiállításra (szakadt kárpitok). Néha az volt az érzésünk, mintha épp az imént szállt volna ki belőle a tulajdonosa. Épp csak a sár hiányzott a kerekekről.
Tovább haladván találunk még egy kiállítást régi hangszerekből, melyeknek a hangja gombnyomásra meghallgatható. Ezt persze csak akkor lehet igazán élvezni, ha nincs a teremben öt másik ember, aki egyidejűleg öt másik gombot nyomogat.
A legfelső emeleten van egy környezetvédelmi kiállítás, melynek azonban nemigen értettük a lényegét. A mennyezetről lelógó óriási papírgurigák között viszont, melyek elvileg az erdőt szimbolizálják, nagyon jó móka volt a gyerekeknek szaladgálni. El is akadtunk itt jó negyedórát. Olyan volt az egész mint egy nagyon menő színházi díszlet. Találtunk még két nagyobb modellvasút asztalt is, de azok közül csak az egyik működött. Kisti persze így is bármennyit képes lett volna bámulni.
Távolról sem meséltem el mindent, de ezzel együtt is komótosan bámészkodva legfeljebb 3 óra alatt mindent meg lehet nézni és ki lehet próbálni. Vasárnap délután sem voltak annyian, hogy zavaró lett volna a sok ember vagy bárhol sorban kellett volna állnunk és gondolom hétköznap még szellősebb a kiállítás. Elvileg pandémiamentes időszakokban be lehet jelentkezni igazi kísérleti bemutatókra, azok egészen biztosan vagányak lehetnek. A múzeumbelépő elég borsos a maga 480 koronás (majdnem 50 euró) családi jegyével – a népesebb családoknak jobban megéri ezt kifizetni, mert akár 4 gyereket is bevihet vele 2 felnőtt, és esős napra azért kevés ennél jobb programot láttunk eddig osloi viszonylatban. Persze megy a hőbörgés a fórumokon, hogy ha a covid miatt számottevő része az eszközöknek nem használható, akkor mekkora pofátlanság mégis, hogy nem adnak kedvezményt belépő árából, de sajnos (?) ez is norvég specialitás. Jellemzően nem azt nézik, hogy a fogyasztónak mi lenne a jó vagy igazságos, hanem azt, hogy attól még, hogy száz elemből húsz nem használható, a múzeum nyitva van, és az embereiknek az európai viszonylatban magas bért változatlanul ki kell fizetniük, nem látnak tehát a világon semmi okot a leárazásra. Arról nem is beszélve, hogy a jelenlegi körülmények között amúgy sem lehet a céljuk a tömegek megmozdítása főleg most, hogy már a beltéri maszkviselés sem kötelező.
A múzeum területén található egy nagyon gazdag ajándékbolt, melyben a kicsit is tudományos játékok nagyon széles minőség- és árbeli skálája megtalálható. Furcsa volt számomra, hogy gyakorlatilag mindent ki lehet próbálni és mindent meg lehet matatni, egyetlen alkalmazott sem lézengett ott azért, hogy bárkire bármi miatt rászóljon. A múzeum büféjében péksüteményen, fagyin és kávén kívül komplett menük is rendelhetők egész becsületes választékban, de az otthonról hozott uzsonna elfogyasztására is lehetőség van a piknikasztaloknál. Jó idő esetén a tágas benti részen kívül az árnyékolt terasz is használható. A belépőjegy egész napra érvényes és bárhányszor ki-be lehet vele járkálni, ami nagyon hasznos dolog lehet télen, amikor a ruhatár használata elengedhetetlen. Mindebből az látszik, hogy egész napos programnak szánják a Technikai Múzeum meglátogatását.
A múzeum szomszédságából indul egy nagyon szép, gyerekekkel is könnyen bejárható túraútvonal, mely a következő elem a turista-listánkon. Csak ahhoz valahogy vissza kellene térjen Osloba a nyár.
Kölcsönvett Kincsek 