Családi programok Stavangerben

Arra gondoltam, hogy a “gyerekekkel nyaraltunk Stavangerben” című kiruccanásunkhoz írok egy összefoglaló bejegyzést azért, hogy ha valakit érdekel a teljes program, könnyedén mazsolázhasson belőle. Lista-nézetből talán könnyebb átlátni és a gyerekek életkorához szabni az ötleteket. Az alábbi kirándulást 12 és 6 éves gyerekekkel bonyolítottuk le idén.

Utazás

Ha belföldről utazunk Stavangerbe, akkor busszal és vonattal is a város központjába érkezünk. Az Oslo-Stavanger vonatutunkról ide kattitva olvashatsz részleteket. Stavanger nem egy óriási város és a lényeges látnivalók mind elérhetők gyalogosan is. Ottlétünk alatt sosem kellett használnunk a városi tömegközlekedést, cserében jókat sétáltunk. Két attrakció közötti távot a kisebb lábak is jól bírják, ezért akár az is a kaland része lehet, hogy ezúttal nem autóval kirándul a család.

Szállás

A city break-típusú útjainkra általában az első opciónk a szállásfoglalás tekintetében az Airbnb. A stavangeri házunkat nagyon szívesen ajánlom azoknak a legfeljebb 4 fős családoknak, akik nem totyogókkal utaznak (meredek lépcső!). Részleteket ezzel kapcsolatban itt olvashatsz, a bejegyzés második felében. Általános irányelvként elmondható, hogy amennyiben nem autóval szándékoztok közlekedni, érdemes a belváros környékén nézelődni szállás-ügyben, mert az a tapasztalatunk, hogy ezen a környéken mindenképp drága a szállás, és így legalább spórolni tud az ember a közlekedési oldalon.

Preikestolen és Lysefjord

Meggyőződésem, hogy e kettő miatt utazik Stavangerbe a látogatók döntő többsége, emiatt én is ezeket emelném ki elsősorban. Preikestolennel kapcsolatban az örök kérdés, hogy “elég nagy-e már a gyerekem ahhoz, hogy belevágjunk?”. Miután megjártunk az utat a kölykökkel, az én személyes következtetésem az, hogy bárhány éves a gyereked, hajrá! Persze meg kell tenni a megfelelő óvintézkedéseket és előrelátó módon érdemes utazni, de az ösvényen láttunk minden korosztályt és mind felértek. Amennyiben gyerekkel kel útra az ember, az oly nehezen megjósolható jóidő jelentősége, ha lehet, még nagyobb súly kap (a csúszós köveken épp elég ha magadra tudsz ügyelni…). Ugyanakkor érdemes felmérni, hogy a minimum 4 órás utat vajon képes lenne-e általában a gyerek a lábán bejárni, vagy szükség lesz esetleg valamilyen hordozó-eszközre. A moderált mennyiségű gyalogláshoz szokott hatévesünk végig tudta járni az utat, de sokat pihentünk közben. Felnőttek számára ez a túra nem megerőltető. Bár “nehéz” besorolású, senki nem akadályoz meg abban, hogy saját tempóban, gyakori pihenőkkel tegyük meg a kilométereket. Én várandósan nem indulnék el, de a norvégok számára a nagy pocak sem akadály. A látvány életre szól, gyerek tehát nem akadály – ha a súlyukat bírod, a panaszáradattal is simán megbirkózol. A kalandjainkról ide kattitva olvashatsz egészen konkrét részleteket. Ha már a természeti csodákról írok, akkor a Lysefjord-hajózás kihagyhatatlan családi program Stavangerben, bár kétségtelen, hogy nem olcsó mulattság. Ezzel kapcsolatban részleteket és ízelítő fotókat bőven találsz ezen a linken.

Játszóterek

Az 5 napos utunk során felfedeztünk néhány olyan szabadtéri helyet, ahol a gyerekek jól el tudnak játszadozni míg a szülők kifújják magukat. Ebben az bejegyzésben írtam egy baba-barát tematikus játszótérről, egy másik írásban pedig megemlítem a Geo-parkot, mely kevésbé biztonságos, de annál kalandosabb hely. Jó idő esetén érdemes ellátogatni a Játék-Múzeum kertjébe, ahol ingyen kipróbálhatók a helyi norvég gyerekjátékok. Ha pedig leszakad az ég, ahogy Stavangerben ez teljesen hétköznapi esemény, egy nap átlag háromszor, akkor jó ötlet lehet a gyerekeket beterelni a Tengerészeti Múzeum játszóházába, mely ugyan fizetős, de cseppet sem drága. Ha 10 éves kor alatti gyerekeid vannak, akkor vidd a kávét és a könyved, órákig ellesznek a hajóskapitányos, boltosnénis szerepjátékokkal. Biztos vagyok benne, hogy még nagyon sok gyerek-barát hely akad Stavangerben, ha kiegészítenéd a listát, kérlek írj hozzászólást ezzel kapcsolatban.

Vidámpark

Ha gyerekekkel utazunk, nem érdemes kihagyni. A Konkeparkról szóló bejegyzésemben igyekeztem minden tudnivalót összefoglalni. Egyebek mellett arról is írtam, hogy tömegközlekedéssel hogy a legegyszerűbb megközelíteni a parkot lévén, hogy bőven kívül esik a városon.

Múzeumok

Stavangerben akad jópár gyerek-barát, vagy legalábbis gyerekek által is élvehető interaktív múzeum, melyek meglátogatására érdemes 1-2 napot rászánni. Ha ide kattintasz, akkor elolvashatod, hogy mi melyeket tudtuk a programba belefoglalni, de ha akadt volna még elütnivaló időnk, akkor tuti elsétálunk a kőbe szúrt kardokig. Ez egy kicsit kívül esik a szűk belvárosi körön, de a város híres látványossága.

A város

Bármennyit tudnék andalogni Stavanger utcáin. Nagyon hangulatos a belváros. Leginkább egy cuki ékszerdobozhoz tudnám hasonlítani. A szakadó eső és a gyerekek türelmetlensége miatt sajnos erre a tevékenységre sokkal kevesebb időt tudtunk szánni, mint amennyit én szerettem volna.

További lehetőségek

Összességében úgy éreztük, hogy gyerekekkel az 5 napos program épp elég hosszú volt ahhoz, hogy az alapvető látványosságokon végigmenjünk, de ha nagyobbak lennének a kölykök, akkor nagyon szívesen kirándultunk volna még többet a környéken. A Preikestolen távolról sem az egyetlen jelentős és bámulatos útvonal, amelyet érdemes lenne felvenni a bakancslistára. Ha további lehetőségeket keresgélsz, akkor ezekre keress rá: Himakånå és Trollpikken közepesen nehéz túrák, Kjerag és Langfoss a Preikestolenhez hasonlóan nehéz besorolású túrák, valamint Trolltunga, ami nagyon látványos, de profi túrázóknak ajánlják. A felsorolt ikonikus túrákon kívül számos más lehetőség közül lehet választani, melyeket angolul és jól áttekinthető módon listáz a visithaugesund.no weboldal. Ezeken felül a Tripadvisor weboldal mindig a barátunk, számos jó ötletet merítek az utazásainkhoz innen, érdemes ránézni a listáira.

A stavangeri kirándulásunkkal kapcsolatban bármilyen kérdésre szívesen válaszolok hozzászólásban. Keress bátran!

Hírdetés

Egy hozzászólás Új írása

Hozzászólásod ide írhatod:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.