A Julebrus volt az első olyan termék, amely raklapszám megjelent október végén az élelmiszerboltok sarkában. Viszik, mint a cukrot, mert ez a “norvégok kedvenc karácsonyi itala”. Több gyártó termékei is megtalálhatók ilyenkor (és csak mostantól december végéig!), mindegyiken cuki Nisse-k (a norvég Mikulás) és/vagy Rudolfok mosolyognak, de ízvilág tekintetében nincs köztük könnyen érzékelhető különbség, sőt a cukros és a cukormentes változatok is mintha egyformák lennének, ami külön teljesítmény szerintem. Kíváncsiságból betettünk két üveggel a kosarunkba mi is, mondván, hogy végül is rossz nem lehet, ha egy egész nemzet odavan érte. A fényképen látható félig teli üveg tartalmát egy hét pulton való ücsörgés után tegnap elöntöttem végül. A cukormentest több részletben megittuk (három decit, ketten, nehezen), hogy ha nem is finom, legalább nincs benne plusz kalória, de ez a cukros senkinek sem kellett. Hogy el tudd képzeni, bár nehéz leírni az ízét, a Julebrus egy rózsaszínűre festett szénsavas édes üdítő. Az íze nem emlékeztet semmi olyasmire, amit be lehetne határolni, nem hasonlít gyümölcsre. Édes és rózsaszín. Norvégiában ez a Karácsony íze. Nem nevezhető rossznak vagy ihatatlannak, de egyszerűen mivel semmilyen ízű és számunkra nem kapcsolódnak hozzá gyerekkori hipotalamuszba égett élmények, ezért nem is fogjuk tudni vagy akarni megszeretni. (Bezzeg nincs karácsonyi asztal kóla nélkül, de ez már egy teljesen más történet! 😉 )
A Julebrus után megkezdtek aztán lassan beszivárogni a boltokba a híres kerek dobozos karácsonyi aprósütemények, melyek fő gyártója a Berthas nevű cég. Ezeknek hihetetlenül széles a választéka (csak az ünnep körül kaphatók), az ízvilág pedig az inkább kidobom, mint hogy megegyemtől indul majd a végül is ehetőn át a Kokostoppernél kulminálódik. Ez utóbbiról már tavaly is ódákat zengtem és családunk egybehangzó véleménye szerint ez az egyetlen a sok közül, amelyik “pénzt ér” illetve amelyik nagyon fog hiányozni akkor, amikor már nem lakunk majd Norvégiában. Ezen tapasztalataink ellenére idén bevásároltunk rendre azokból a változatokból, amelyeket tavaly nem volt alkalmunk kipróbálni.
A rumos golyó meglepően finom – és tényleg alkoholos! -, a többi pedig teával elkopik a télen, szerencsére meghatározatlan ideig eltarthatók, mert kopogósan kemények. Sajnos van olyan is, amelynek a fő hozzávalója a cukor… áucs! Lelkesedés helyett talán címkét kellene olvasni, kedves mintaanya…
Kölcsönvett Kincsek 
Egy hozzászólás Új írása