Ne válaszd a kipusztulást!

A Glasgow-i Klímacsúcs következtében elfogadott klímaegyezmény nagyjából csak a “semmilyen egyezménynél” jobb egy paraszthajszállal, de legalább jól eltöltöttek két hetet a vitákkal és ismét volt ami ellen tiltakozni világszerte. Az egyezményről rövid és velős összefoglalót már a Wikipedian is olvashatunk. A lényeg, hogy ne égessünk többet szenet, kivéve azok az országok, akik ebbe különböző okoknál fogva nem egyeznek bele és kész. A kocsik is legyenek klímasemlegesek, kivéve ha olyan gyártók sorairól gurulnak le, akik ezt nem vállalják és szintén kész. Jövőre ismét összedugják a fejeiket az országok, addig pedig mindenki tudja, hogy mi a dolga, végezze hát, vagy sem, az ő baja.

Na ezért van szükség a dinóra… de tartok tőle, hogy már ő sem lesz elég. Mindeközben a norvégok fele úgy gondolja, hogy jó ötlet lenne a nagyobb karbonlábnyommal rendelkező termékekre magasabb adókat kivetni, sőt kifejezetten értékelnék, ha ezentúl a csomagolásokon jól látható helyen olvashatók lennének az erre vonatkozó információk. Így tudatosan, és könnyen, lehetne a megfelelő fogyasztói döntéseket meghozni. Nyilván, a norvégok megtehetik, mert a kőolaj miatt “van itt pénz, akármennyi”. Hozzáfűzném, hogy miközben Amerika azzal takaródzik, hogy nem hagyhatják abba a kőolajkitermelést, mert a nép megszokta az olcsó üzemanyagárakat és az arab világban olcsóbb a benzin mint a víz, addig Norvégiában elképesztően drága az üzemanyag, pedig ők is hihetetlen mennyiségű olajon “ülnek”. Csakhogy annak az olajnak megvan az ökolábnyoma ráadásul véges erőforrás ezért úgy gondolják, hogy a nép inkább használjon elektromos autót (ha nem is jószántából, akkor megkönnyítik a döntést a benzinkutas ártáblákkal). Így aztán ebben az országban nem lesz nehéz betartani, amit be kell tartani és elérni a százalékokat, amelyeket el kell érni. Norvégiát ugyanis többnyire ésszel és ésszerűen, jövőképpel rendelkező szakemberek vezetik, akik nem hadsereget és fölösleges új luxusszigeteket építenek az “olajpénzből”, hanem biztos jövőt és szociális hálót az itt élőknek. De mi az 5 millió ember a 7 milliárdhoz képest?

A reklámhoz egyébként egy interaktív kampányweboldal is tartozik, melyet ide kattintva tudsz elérni. Érdemes szétnézni rajta, mert sorra észérvekkel lebontja a klímaváltozással kapcsolatos “legnépszerűbb” tévhiteket. Olyanokat, mint például, hogy “A világ majd bizonyára alkalmazkodni fog a klímaváltozáshoz”, “A klímaváltozás egy konspirációs elmélet”, “A klímaváltozás természetes folyamat”, “Már megtettem mindent, amit tehetek”, “Egyedül vagyok, nem számít, hogy mit teszek”, “Télen még mindig hideg van, szóval nyilván nem lehet szó felmelegedésről”.

Vajon meddig ámítjuk még magunkat és vajon milyen világot hagyunk hátra a gyerekeinknek? Saját parányi törekvéseinkről pár hónapja írtam egy összefoglaló bejegyzést, melyet ide kattintva tudsz elolvasni. Az apró lépéseink számát igyekszünk újabb ötletekkel kibővíteni és a már meglévőket szem előtt tartani majd akkor is, amikor elköltözünk Budapestre. Ott már ki is néztem néhány csomagolásmentes boltot és eldöntöttem, hogy az ezekben való vásárlás lesz a következő lépésem ezen a roppant rögös úton, melyen haladni viszont muszáj! Ti hogy álltok?

Hírdetés

Hozzászólásod ide írhatod:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.