A norvégok és a tornacipő

Arról meséltem már, hogy a norvégok gyakorlatilag évszaktól függetlenül kifejezetten csak tornacipőt viselnek. Nyáron kicsit furcsa, bár kétségtelen, hogy amiatt a 2-3 hét “meleg” idő miatt, amikor a napon esetleg eléri a hőmérséklet a 30 fokot, igazán kár beruházni egy szandálba. Télen azonban a tornacipő furcsaságfaktora számomra minimum megszázszorozódik.

A múlt héten kerestünk Annának egy hótaposót, mert a tavaly óta egy számmal nagyobb lett a lába, és hiába kutattuk fel az összes sportboltot, nyoma sem volt még hasonló terméknek sem a felnőtt részlegen. Értetlenül álltunk a jelenség előtt egy olyan országban, ahol a tél az bizony tél. Létezik, hogy az embereknek nincs szükségük hótaposóra? Bakancsokból egyébként roppant széles a választék, de a kamasz ízléssel nem vitatkozunk, csak tudomásul vesszük, hogy “a bakancs ki van zárva!”

Végül épp Anna fejtette meg a talányt, amikor felsóhajtott elkeseredve, hogy “dehát Anya, a norvégok mind tornacipőben járnak, persze, hogy nem hiányzik nekik a hótaposó!”. Igazat kellett adnom neki. Arra az esetre pedig, ha nem hinnéd el amit mondok, másnap reggel készítettem is néhány inkognitó fotót a szembejövő gyalogosokról (menet közben… ezért elmosódott egyik-másik). November vége: nagykabát, kötött sál-sapka és tornacipő! Norvég városi viselet. Megjegyzem, hogy az én lában csizmában és gyapjúzoknival is most már örökké meg van fagyva, úgyhogy ideje előkeresni a hardcore bakancsot, amit otthon kábé csak akkor poroltam le, ha épp a Hargitára készültünk. Azt hiszem, hogy az ilyen “laza” lábbelik mutatják meg igazán, hogy ki a született norvég és ki nem. Ezen a ponton már képtelenség beilleszkedni.

Ami az Anna hótaposóját illeti, végül találtunk egy kompromisszumos párt a Zalando nevű webshop szerény választékában, a nagyra nőtt gyerekrészlegen (ahhoz, hogy választani tudjon, rendelnünk kellett másik kettőt is, amit végül visszaküldtünk a hatékonyság jegyében…). Mivel nem írja rajta, hogy vízhatlan, ezért valószínűleg nem az, de legalább jó meleg, kényelmes és tetszik Annának, ami nagy szó. Épp időben, mert most már akármelyik nap lehullhat az első igazi hó!

Hírdetés

Egy hozzászólás Új írása

  1. bikmakk szerint:

    Erről az jut eszembe, hogy egyik évben stoplis cipőt hozott az angyal, én meg mindenáron ki akartam próbálni, így bokáig érő hóban kirándultunk Üvegcsűr mellett egész nap…en a stoplisban…egy vaskályha sem tudta több óra után sem felmelegíteni a csonttá fagyott lábam! :D:D:D Érdem én, hogy divat…de azt az érzést, meg a sisonkázást…szerintem nem lehet figyelmen kívűl hagyni…:P

    Kedvelik 1 személy

Hozzászólásod ide írhatod:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.