Bő egy éve költöztünk Norvégiába és az azt megelőző 2-3 hónapról túlzás nélkül lehet állítani, hogy emberpróbálóak voltak. Az elmúlt időszak és ami még a következő hetekben ránk vár jellegében hasonló, de a részletekeiben sok mindenben különbözik. A Budapestre való költözésben sokkal kevesebb támogatást kapunk és a kilátásaink sem olyan egyértelműen pozitívak. Erős optimizmussal ugyan azzá tesszük őket, másképp el sem indulnánk, de a kételyek csak nem hagynak aludni. Utolsó hetünket kezdjük el hamarosan Osloban. Pakolás ezerrel, logisztika, hogy mikor mi hova utazik. Aggodalom az iskola miatt, hogy a gyerekek megtalálják a helyüket, hidegrázás az előttünk álló bürokratikus labirintus miatt, az eddigi feltétel nélküli biztonságosság érzésének a tétova elengedése és enyhe drukk, hogy találjak egy olyan munkahelyet, amely igazán nekem való miközben nemigen tudom, hogy mi lenne ezen a ponton nekem való. Azzal tisztában vagyok, hogy bármit meg tudok tanulni és bármely cég örülhet, ha megkapja a lelkiismeretes tettvágyamat, de most új kezdetként tekintek a budapesti munkaerőpiacra és viszket a tenyerem valami új iránt. A jó hír, hogy lakásunk már van, decemberben egy hetet Budapesten töltöttünk és ez alatt megtaláltuk a majdnem igazit. Kicsit nagyobbat szerettünk volna, de ár-érték arányban jól ránk van szabva ez az albérlet és valljuk be, a kínálat eleve nem kecsegtetett sok jóval (hú, milyen nyomi lakásokat láttunk jaj de milyen drágán…). Közlekedésileg aligha lehetne jobb helyen, miközben megadja a csendes utca békességét, Budán van – sokan szurkoltak nekünk, hogy oda költözzünk és ne Pestre -, nem bánják, hogy gyerekekkel költözünk (ez leírhatatlanul nagy dolog mint kiderült) és lakcímet is bejelenthetünk (ami még nagyobb szó, ne kérdezd miért, legalábbis ne kérdezd tőlem, mert nem tudom, de mázlink van nem kicsi). A tanulság az, hogy a Jóisten valahogy elrendezi a dolgokat. Nyilván az ember úgy érzi jól magát, ha mindent megtesz, erején felül is sokszor, de most például hiába is nézegettem hosszú órákon át, hetekkel korábban az albérletpiacot, végül egy olyan lakást vettünk ki, amit akkor és ott hirdettek meg, amikor már Budapesten voltunk és ha épp nem tudjuk azonnal megnézni, nyilván egyből kivette volna más. Ezen a vonalon maradván még a gyülekezetet is sikerült megtalálni, amelyhez majd csatlakozni tudunk: csodaszép templom, kedves hangú pap, családi istentisztelet és sok-sok program, jártányira a lakásunktól. Első látásra épp az, amit kerestünk.
Így állunk most, de rengeteg még a tennivaló. Mégis az utolsó tíz osloi napot legszívesebben a városban bóklászva tölteném és nagyjából ez is a terv (és a dobozolás). A gyerekek jövő héten még iskolában lesznek, de már decemberben is és a vakációban is igyekeztünk minden kültéren eltölthető pillanatot kihasználni, mindenhova eljutni, ahol még nem jártunk vagy ahová visszavágytunk. Ilyen békességes családi programos, élményekkel teli, rohanásmentes időszakunk nem is tudom, ha valaha lesz. Budapesten járva a villamoson csupa fáradt, gyerekeket ráncigáló anyákat láttam. Mit tehetnék, hogy ne legyünk mi is olyanok mint ők? Mit lehetne tenni azért, hogy senki ne legyen többé olyan mint ők? Talán a munkahelyemnél lesz majd a dolog kulcsa. Ha van tipped anyabarát munkakörre, -helyre, mely tartogat(hat) azért kihívásokat, kérlek mindenképp szólj! Tudom-tudom…
Nagyon sajnálom, hogy hanyagoltam az írást az elmúlt hónapban, de az a rossz hír, hogy ez a közeljövőben sem lesz másképp. Rengeteg élménnyel és megosztandó eseménnyel gazdagodtunk, melyeket mind-mind fel szeretném venni a családi krónikába, ezért hiszem, hogy bepótolom a bejegyzéseket idővel. A fejemben minden nap fogalmazok egyet, de a leírásukhoz ebben a helyzetben nincs erőm. Ahhoz most túl értékesek a napok, túl sok kint a hó, túlságosan csábít a korcsolyapálya, a szánkó, a futósí és a túraösvény. Alább néhány képet mellékelek az elmúlt napokból, hetekből és ígérem, hogy visszatérek, amint lehet.
Annával közös kedvenc számunk ez, és amikor a tegnap ismét meghallgattuk, hirtelen úgy éreztem, mintha épp a mostani érzelmi hullámvasutunkat dalolná el. Meg tudjuk csinálni és rendben is lesz minden! Anya-erő!
Rachel Platten – Fight Song
Like a small boat
On the ocean
Sending big waves
Into motion
Like how a single word
Can make a heart open
I might only have one match
But I can make an explosion
And all those things I didn’t say
Wrecking balls inside my brain
I will scream them loud tonight
Can you hear my voice this time?
This is my fight song
Take back my life song
Prove I’m alright song
My power’s turned on
Starting right now I’ll be strong
I’ll play my fight song
And I don’t really care if nobody else believes
‘Cause I’ve still got a lot of fight left in me
Losing friends and I’m chasing sleep
Everybody’s worried about me
In too deep
Say I’m in too deep (in too deep)
And it’s been two years I miss my home
But there’s a fire burning in my bones
Still believe
Yeah, I still believe
And all those things I didn’t say
Wrecking balls inside my brain
I will scream them loud tonight
Can you hear my voice this time?
This is my fight song
Take back my life song
Prove I’m alright song
My power’s turned on
Starting right now I’ll be strong
I’ll play my fight song
And I don’t really care if nobody else believes
‘Cause I’ve still got a lot of fight left in me
A lot of fight left in me
Like a small boat
On the ocean
Sending big waves
Into motion
Like how a single word
Can make a heart open
I might only have one match
But I can make an explosion
This is my fight song
Take back my life song
Prove I’m alright song
My power’s turned on
Starting right now I’ll be strong (I’ll be strong)
I’ll play my fight song
And I don’t really care if nobody else believes
‘Cause I’ve still got a lot of fight left in me
Know I’ve still got a lot of fight left in me
Ennek a dalnak a kapcsán ezt a videót lehetetlen nem megosztani. Enjoy!
Kölcsönvett Kincsek 