Igazi segítség az Alzheimer-kór lassítására

Legújabb kutatások szerint az Alzheimer okozta demencia olvasással lassítható. Hihetetlenül egyszerűnek tűnik a dolog. Sajnos azonban ez a fajta memóriavesztés élvezhetetlenné teszi a hagyományos regényeket, történeteket. Megoldás már született,

Búcsúm a sporttól

Hogy én világéletemben mennyire utáltam sportolni… az izzadtság, a fájdalom, az izomláz, az izzadtság. Mit meg nem ért volna egy tornaórai felmentés… lehetőleg 12 évre szóló… aztán felnőtt fejjel járogattam ugrabugrálni, de sosem éreztem azt, amiről ódákat zengnek egyesek, akik nyilván hazudnak (gondoltam én), hogy sportolni jó, felszabadító, felüdítő, hogy olyan mint a drog, hozzászoksz…

Ember tervez…

Az elmúlt hónap arról szólt, hogy derítsük ki, hogy mitől duzzadtak a nyirokcsomóim. Szerencsére nem elégedtünk meg fél válaszokkal és lehetséges elméletekkel, hanem tisztességesen utánajártunk a dolgoknak. Ehhez persze az is kellett, hogy a megfelelően alapos és lelkiismeretes orvosokat az utamba sodorja az élet és a baráti jótanács. Kiderült, hogy kit tudja honnan szerzett

Vírusos légcsőhurut

Kisti nem lett jobban a Nurofentől és nyilván a homeopátiás köhögés elleni sziruptól sem. Lázas, levert, étvágytalan és úgy hörög, mint egy kiskutya. A köhögése ráadásul ijesztő. Tegnap az volt tehát az első dolgunk, hogy jelentkeztünk megint a gyerekorvosnál. Nem kellet sokat hallgassa ahhoz, hogy felállítsa a cseppet sem biztató diagnózist.

Ügyelet

Pocoknak egyik hétvégén (mikor máskor?) nagyon felszaladt a láza. Úgy ébredt, hogy gyengének érezte magát, és a lázcsillapító is csak ideiglenesen segített, pedig azt mondta, semmije se fáj. Délután ezért fogtuk magunkat és elindultunk az ügyeletre úgy, hogy igazából azt sem tudtam, hogy hová kell pontosan menni. Végtelenül hálás vagyok azért, hogy az elmúlt évek…

Yuppi tábor cukorbeteg gyerekeknek

Nem is igazán programajánló, nem is igazán felhívás… egyszerűen csak szeretném, ha tudnál róla. 🙂 A Yuppi Tábor egy életre keltett remek ötlet, amely évről évre növekszik. Abból a gondolatból született, hogy a cukorbetegség bizony szigorú keretek közé szorítja az embereket. A felnőttek még csak-csak megtanulják kezelni a helyzetet, hozzászoknak az állapotukhoz és az esetek…

A város fellélegzett

Nagyon furcsa volt ma reggel úgy végigmenni háromnegyed nyolckor az úton az oviig, hogy az iskolák előtt zöld volt a lámpa, a kanyarokban lazán ki lehetett térni és nem lihegett senki a nyakunkban. 3 perc alatt odaértünk. Azt hiszem Vásárhely semmiképp nem számít kivételnek, bizonyára a világ összes városában reggel nyolc előtt elszabadul a pokol….