Mámá-tátá, hol vagytok?

Azt gondolnánk, hogy kicsi még a gyerek, úgysem tudja. Továbbá tapasztaltuk, hogy Pocok is beleszületett abba, hogy az apja jön-megy és persze mindig hiányolta, de azért nem toporzékolt sosem és nem produkált emiatt fura tüneteket. Akkortájt még Kolozsvárra jártam egyetemre, úgyhogy pár hetes korától fogva megszokhatta, hogy néha egy-egy nappalra, máskor 1-2 éjszakára is Mamával…

Vekerdy Tamás – A pszichológus újra válaszol

Aki azért nem olvasott mostanig pszichológiai könyveket, netalántán konkrétan gyereknevelés témában, mert úgy gondolta, hogy túl unalmas, száraz és úgyis belealszik, az nyilván még nem kukkantott bele a Vekerdy tanár úr könyveibe. Annyira olvasmányosak, hogy sokkal jobban lehet haladni velük, mint egy kalandregénnyel. Minden szava indokolt, értelmes, megszívlelendő. Tanulni lehet belőle, a családunkról, a mindenkori…

Dr. William Sears – Éjszakai gondoskodás

Amikor megtudtuk, hogy újfent kisbaba érkezik a családunkba, sokféle érzés kerített hatalmába. Szépen sorban átestem a büszkeségen, a boldogságon, a kételyeken, a kétségbeesésen, a kíváncsi türelmetlenségen, a megnyugváson, az aggódáson… majd kezdődött minden elölről, nagyjából naponta ötször. Egy dolog maradt állandó: az éjszakázásoktól való hátborzongató félelem.

Pocok és a zsebpénz

Közgazdászként sokáig foglalkoztatott az a kérdés, hogy mikortól érdemes a gyerekeknek zsebpénzt adni, és milyen formában tudom majd megtanítani őket arra, hogy ez ugyan “ingyen” pénz, de ha nem gazdálkodnak vele, akkor nem fogják tudni élvezni. Furcsa módon, Pocokkal pontosan éreztem, hogy mikor jött el az ideje annak, hogy saját jövedelem fölött rendelkezzen. Leültünk Istvánnal,…

Egy évnyi gyereknevelés élménye

Az első évet immár három esztendeje legyúrtuk, ennek ellenére nagyon tudok kacagni ezen a rajzon. A legjobb benne, hogy ez a bizonyos első év újra és újra átélhető (túlélhető?). Rajtad múlik, hogy hányszor szánod rá magad. Istvánnal elkezdtünk beszélgetni arról, hogy jövőre belevegyük a tervek közé a Tesó-projektet is, ő pedig annyira komolyan vette az…

Az anya és a lánya – 1. rész

Az elmúlt pár napban kétszer is próbára tett az élet, és úgy érzem, hogy nem vizsgáztam jelesre. Más anya is magát okolja minden butaságért??? Meglehetősen fárasztó dolog ugyanis, ráadásul másnap reggel szörnyű fehérnép néz vissza nagy karikás szemekkel a tükörből. Vasárnap este felmentünk a Somira a játszótérre. Egy ideig csúszdázott és futkározott Pocok, de egyszer…

Ennyire rossz anya volnék?

Te hogy reagálnál arra, ha valami olyasmit mondana valaki, hogy ha a gyerekeddel töltene fél napot, akkor elmenne a kedve a gyerekvállalástól? Én itt a köpni-nyelni nem tudok kategóriába estem, majd kibőgtem magam privátban, végül pedig elgondolkodtam, hogy vajon tényleg ennyire rossz anya vagyok? És most arra kérlek Benneteket, akik ismertek engem és a Gyermekemet,…

Ha gyerekvállalásra készülsz, NE olvasd el!

Ha viszont van már egy-két…-hat gyereked, akkor a következő szöveg lesz a mai napod fénypontja (még akkor is, ha már ismered, olvastad, hallottad). Én is találkoztam már vele párszor, és mindig folytak tőle a könnyeim a nevetéstől, mint most legutóbb is, ezért engedelmeddel következik az örökkévalóságnak megörökítve (állítólag) Colin Falconer vicces tesztje arról, hogy készen…

Csili-vili póni-hercegnőm

Kérdés: a gyerekeknek általánosan nincs nagy ízlésük, vagy csak az enyémnek tetszik minden, ami csillog és ragyog? Pocok ma reggel a H&M-ben mindenképpen egy rózsaszín flitteres táskát akart megkaparintani, aztán mikor tisztáztuk, hogy ez sokkal nagyobb lányoknak való, akkor áttért egy csillogó napszemüvegre, de amikor megértette, hogy az otthoni három mellé tényleg nincs szüksége negyedikre,…