Karácsonyi istentisztelet

Mióta elköltöztünk, vasárnaponként a lapospapot szoktuk hallgatni jobb híján, és emiatt is mindig hálát érzek a szívemben, hogy létezik ez a lehetőség s az otthoni gyülekezetünktől nem kell így elszakadnunk. Nyugalmat hoz a hetünkbe az ismerős hang ismerős üzenete. Karácsonyban mégis nagy hiányát éreztük a templom fizikai jelenlétének, ezért úgy döntöttünk a tegnap délután, hogy…

Boldog Karácsonyt!

Végtelen hálát érzek a szívemben azért, hogy az internetes-videóhívásos korszak lehetővé tette számunkra azt, hogy közel kerüljön a távol, és hogy mindenkivel, akivel Szenteste évről évre együtt ünneplünk, most is együtt tudtunk kántálni és 5 különböző helyről bejelentkezvén jó hangulatban tudtuk eltölteni Karácsony szombatját. Idén ezt csak így lehetett és végül megtaláltam a szívemben a…