A múlt havi Házasság Hete kapcsán jelent meg ez a cikk a neten s osztották meg sokan unos-untalan a facebookon, mert valóban szép, szakértői üzenetet hordoz. Klikk! A kedvenc idézetem, amely kapcsán szerencsére egyik élő példa ugrik a másik után a lelki szemeim elé: “Egy megfigyelés: akik boldog házasok, azok nem kérkednek vele. Nem raknak…
Címke: szülők
A gyerekesek öniróniája
Imádom az ilyen videókat. Visítva tudok nevetni rajtuk és ha egyszer megnézem, egész nap eszembe jut egy-egy poén s még úgy is sunyorgok magamban. He-he, ti gyerektelenek nem is tudjátok. Egyelőre. De addig is, ne nézzetek ilyen műsorokat, mert akkor a statisztikának mégiscsak a rossz végét fogjátok szegényíteni. Azon tűnődöm, hogy
Mindenki tud gyereket nevelni
“Mindenki tud gyereket nevelni, kivéve azok, akiknek vannak gyerekeik.” (P.J. O’Rouke) Ebben az idézetben minden benne van, ami a mai családok életét keseríti: a sok kétely, és a visszacsatolás örökös hiánya azzal kapcsolatban, hogy amit a gyerekeinkkel legjobb szándék által vezérelve művelünk, az tényleg a javukat szolgálja, és a harc a mindenkori kritikusokkal, akik csak…
Anya, hány éves vagy?
Pocoknak ez újabban a legkedvesebb szórakozása, mellyel mondanom sem kell, hogy öt perc után nagyon tud idegesíteni minden környékbeli felnőttet. Ő persze vigyorogva élvez bosszantani. Hát pont ez a játék benne. Úgy néz ki, hogy megkérdi, hogy Anya (Apa, Mama, Kisti…), hány éves vagy??? Erre pedig minden alkalommal választ vár. Jó válasz persze nincsen. Ha megmondod,…
Mit vigyünk ajándékba, ha babalátogatóba megyünk?
Ezzel a bejegyzéssel régen lógok Rékának, mert egyszer csak megkérdezte tőlem, hogy annak idején minek örültünk a leginkább, vagy mi volt a legjobb ajándék, amit akkor kaptunk, amikor Pocokot mindenki először jött meglátogatni. Leírom hát a tapasztalatainkat, ha esetleg erre tévedne valaki, aki ez ügyben tanácstalan, s szívesen olvasná. Ez a torta egy aranyos nyári…