Közmunka norvég módra – egy élhető környezetért

Norvégiában a lakóközösségek elképesztő operativitással szerveződnek. Nem tudom, hogy közösköltségileg mekkora összeget kell arra áldozni, hogy egy konkrétan több lakóból álló vezetői bizottság munkáját megfelelően honorálni tudják a lakástulajdonosok egy-egy ház keretében, de azt minden esetre látom, hogy nálunk a 3 felelős ember állandóan tevékenykedik. Minden pontra van téve, minden gondot azonnal megoldanak, minden apróságot elintéznek. Alapvető példa: beköltöztünk a lakásba és másnap a postaládánkon és az interfon-gombunk mellett ki volt cserélve a tábla a nevünkre. Soha nincs kiégve egyetlen égő sem, soha nincs szemét a lépcsőházban, bármilyen zavar várható, időben ki van plakátolva, hogy mindenki tudjon róla. S ha most csóválod a fejed, hogy de hát ez teljesen normális, miről beszélek?, akkor viszonyításképpen el kell mondanom, hogy otthon egy olyan lakóközösségben étünk, ahol hónapokig sötét volt a lépcsőházban, mert senki nem járta el a villannyal kapcsolatos ügyeket és amikor a szomszédot beáztatta a megrongálódott tető, akkor rajtunk kívül senki nem volt hajlandó belepótolni a rá eső részt a javításba, végül teljesen saját költségen kellett megjavíttatnia a kárt, ha azt akarta, hogy a lakása ne menjen tönkre a víztől. Úgy tűnik otthon a közös képviselők hatásköre teljesen másképp van megszabva.

Ez a történet jutott eszembe akkor is, amikor pár hete szóltunk a lakásbérlést kezelő ügynökségnek, hogy megjelent egy kis penész az egyik szoba sarkában. Meglepődtünk mikor közölték, hogy ez a probléma nem a tulajdonos, hanem a lakóközösség hatáskörébe tartozik, és majd küldeni fogják a bizottságot. Be is kopogtak hozzánk ketten, megállapították, hogy ha belül penészedik a fal, akkor ennek bizonyára külső, szigetelésbeli oka van, ezért nem a tulajdonos, hanem a lakóközösség kell megoldja azt. S hogy pár éve volt még egy hasonló problémájuk, akkor körbe kellett egy darabon kívülről ásni a házat és újra kellett szigetelni a föld alatt. Szerintük most is ez várható, hívni fogják a szakembert. Mivel mi az albérleti díjjal egyben fizetjük a közös költséget is, tényleg nem tudom még hozzávetőlegesen megbecsülni sem, hogy mennyi lehet a havi összeg, amellyel a bizottság gazdálkodik, de az nyilvánvaló, hogy nem szenvednek hiányt semmiben.

Ezzel együtt vannak dolgok, amelyeket a lakóközösség szervezett közmunka formájában old meg, erre a célra a háznak megvannak a garázsban raktározott közös eszközei. A ház előtti állandóan virágzó kertet rendre gyomlálják a lakók. Két hete például egy Annánál alig idősebb szomszéd lány szánta rá az egész szombat délelőttjét és takarította ki a kiskertet. Úgy tűnik nem csak a mamák “érnek rá” ilyesmivel foglalkozni (a gyerekeket az iskola egyébként kötelezi a közösség javára áldozott munkára minden évben – el tudom képzelni, hogy ezt a szomszéd lányt is hasonló indok vezérelte, ezzel együtt még így is nagyon szép tőle, hogy a hajlongásos részt átvállalta az idősebbektől!).

Évente kétszer felkerül a hirdetőtáblára a közösségi takarítás programja és az elvégzendő feladatok lajstroma, amelyhez azok a lakók, akik részt szeretnének venni benne, odaírhatják a hét folyamán a nevüket. Ezek jellemzően olyan ház körüli teendők, melyeket évente-félévente kell elvégezni azért, hogy élhető legyen a környezetünk: kerítés- és ajtófestés, bejáratiajtó-pucolás, a biciklitároló kitakarítása, a garázsajtó és a kerti bútorok valamint a közös grillező hely megtisztítása stb. Ősszel erre rájön a hátsó udvarban lévő óriási fák alatti rengeteg lehullott falevél összeszedése is. Előre tudtam, hogy Kistinek ez óriási móka lesz, ezért elsőkként jelentkeztünk a feladatra. Volt is mit gereblyélni bőven, órákig elvoltunk a feladattal és még utána a sok-sok zsák levelet el is kellett hordani a konténerhez. Szombat délelőttre nem is kell jobb program, ebédre mindenkinek megjött az étvágya (úgy értelmeztem egyébként, hogy az ilyen alkalmakkor közös falatozásra is sor szokott kerülni, mert most külön hangsúlyozták a felhívásban, hogy idén a pandémia miatt ez a rész elmarad, így senki ne készüljön étellel). Közben minimális szinten bár, de sikerült szóba elegyedni egyik-másik szomszéddal is, ez is egy külön sikerélmény.

A konténer kapcsán elgondolkodtam azon, hogy miközben otthon mindegyre panaszkodnak az emberek, hogy “idén is elmaradt az őszi nagytakarítás”, vagyis a várostól várja mindenki, hogy évente kétszer elszállítsa a rendkívüli szemetet, itt úgy tűnik ez is a lakóközösségek szervezésén múlik, cserében legalább az ember nincs másnak a programjára utalva. A megrendelt óriáskonténer nem csak a leveleket szállította el, hanem pár napig még itt állt a ház előtt és mindenki beletehette az olyan szemetet, amit az egyéb szelektív gyűjtők nem fogadnak (bútorok, elektronikai cikkek, veszélyes hulladék vagy egyéb nagyobb méretű eldobandó tárgyak). Tavasszal például mi is csak így tudtunk megszabadulni az eltörött vasalódeszkánktól, melyet egyébként a sima szemeteskocsi hetekig nem vitt el az alagsorból. Ha az ember tudja, hogy évente kétszer biztosan megérkezik a konténer, aszerint tudja időzíteni például bizonyos munkálatok elvégzését vagy dolgok leselejtezését. Nagyon jó érzés olyan közösségben lakni, ahol mindennek megvan a helye és a módja. Öröm ilyenkor hozzájárulni ezen folyamatok fenntartásához is. Bárcsak otthon is ilyen nyitottak lennének az emberek a szervezettségre.